Szomszédok közötti megállapodás elősegítésére, ha folyamatos konfliktusba keveredtek egymással és nem sikerül megegyezniük a békés egymás mellett élés szabályaiban.

„Rossz szomszédság: török átok”

Ezt mondjuk ma is Arany nyomán. Kevés ember akad, aki ne tapasztalta volna meg milyen keserű is a szomszéddal való meddő vitatkozás. És milyen kellemetlen tud lenni, ha az elromlott viszony miatt az ember már meg sem mer mozdulni a saját házában, vagy kertjében, mert rögtön méltatlankodástól tart. Vagy attól, hogy bármit szeretne tenni – egy új háziállatot befogadni, vagy egy komolyabb építkezésbe kezdeni – a másik fél támadva érzi majd magát, és mindent megtesz, hogy azt megakadályozza. Ez nem csak érzelmileg megviselő, de sokszor konkrét kár is származhat az ellenségeskedésből. Feljelentésekig, háziállat-mérgezésig is fajulhat a dolog rosszabb esetben. Sajnos a kölcsönös sérelmek olyan mély nyomot hagyhatnak minden érintett félben, hogy gyakorlatilag az ellenség kategóriájába sorolják egymást, belemerevednek hadállásaikba, és mindenféle békés és jóindulatot feltételező kommunikációra képtelenné válnak.

Ami a legfőbb gond, hogy az egymásnak okozott kellemetlenségek 22-es csapdájában vergődve legfeljebb az édes bosszú okozhat némi csalóka örömet, hiszen egy ilyen helyzetben mindenki csak veszít, mindenki csak újabb és újabb sérelmekkel „gazdagodhat”.

Pedig ha megpróbálunk visszaemlékezni, a történet elején még készek lettünk volna kompromisszumra a jó viszony és a békesség érdekében.

Mit tegyünk, ha szeretnénk újra békében élni a szomszédokkal?

Ha szeretnénk kimozdulni ebből az áldatlan állapotból, és végre normálisan élni egymás mellett, akkor mindenképpen érdemes közvetítőt keresni, aki eléri a megegyezést a felek között. Különösen ajánlott ez olyan esetekben, amikor gyakorlatilag is szükség van az együttműködésre: közös kerítés felújítása, építés engedélyezése, közös telekrész kezelése, telekhatáron átnyúló gyümölcs- vagy egyéb fák stb.

A mediáció sokkal rövidebb idő alatt és sokkal hatékonyabban biztosít megoldást, mintha sérelmeinkkel bírósághoz fordulunk. Illetve a bíróság nyertes-vesztes helyzetet teremtő ítéletével szemben, a mediáció eredményeként minden fél nyertesnek érezheti magát, ami megelőzheti egy következő konfliktus bekövetkezését.